2011. november 6., vasárnap

Az ötödik vol. 2


Tegnap megtartottuk itthon,családi körben is Nikolasz szülinapját.
A tavalyi (szerintem elég gázosan sikerült) Cimbi torta után egy évig azt mondogatta,hogy Mac legyen a következő. Mac a kamion szintén a Verdák című meséből.
Egy év alatt azért volt rá idő kicsit felkészülni, aztán Niko úgy döntött, ne legyen már ilyen könnyű dolgom :)
Közölte,hogy már pedig ő inkább kalózos tortát szeretne :)
Azonnal bevillant Farkas Vilmos kalózhajója.
Az ötlet tetszett is nagyon, de nem voltam benne egészen biztos,hogy tudok én legalább valami hasonlót csinálni.
Úgy döntöttem végül,hogy nem egy nagy tortát csinálok hanem egy jelenetet a Karib-tenger kalózai című filmből...vagy ráfogom,hogy ez az akar lenni :)

Szóval elkészült egy Raffaellos alap(recept itt!),amit most először igyekeztem kicsit márványosra burkolni.
Mivel több "puncs" kedvelő is akad a családban,így a hajó és a "polip" teste is ebből a masszából készült,majd leburkoltam őket.
A hajó elég  aprólékos munka volt,de nagyon élveztem :)
Megint megnehezítettem a saját dolgomat és unidecből van az utolsó papagájcsőrig :)
Nem mondom,a vitorlákat rendesen ki kellett fagyasztanom,hogy kibírja amíg a helyére teszem,de ahogy Vilmos is mondta, olyan kiábrándító lett volna ha papírból biggyesztem oda. Ezt semmiképp nem akartam,így kinyújtottam az anyagot jó vékonyra, majd térdre imádra,hogy ki is bírja ezt az egészet:)
Igyekeztem hamar a hűtőbe tenni,sőt volt,hogy a hűtőben dolgoztam a részleteken :)
Tudom,hogy nem tökéletes . . . . jajj de mennyire,hogy nem az,de büszke vagyok rá :)
Nagyon tetszik. Igyekeztem jól kidolgozni a részleteket.

Kalózok végül nem készültek és ez most eléggé olyan szagú,hogy a könnyebb utat választottam,de igazság szerint ennyire kicsiben nem is tudom,hogy mutatott volna Jack Sparrow. Tetejében nagy a valószínűsége,hogy el se tudtam volna készíteni vagy ha mégis inkább hajazott volna Jabbára a csillagok háborújából az meg ugye nagyon más,nincs is a filmben kalózhajó :)

Polip barátunkat pedig csak hat lábbal áldotta meg a teremtő,ebből egyel a hajóba kapaszkodott bele,egyel pedig egy ötöst fog.

Azt hiszem Nikot végül sikerült lenyűgözni vele és igaziból ez volt a lényeg.

Most törhetem a fejem,hogy egy nyolc éves törpetini milyen tortának örülne igazán :) Sebaj,januárig még van rá időm :)

Végül egy kép amin látszik az egyik méretes baki :)
Nem elég,hogy megnyomódott ez az orrakrámicsodanemtudomanevét,de még csak nem is egyenesen áll a hajó testhez képest :)

6 megjegyzés:

Eszter írta...

Csoda szép lett! Ügyes vagy! És a legesleg jutid érte, az Niko tündéri vigyora!

Fanó írta...

Köszi Eszter :)
Így van,ez a legjobb az egészben :)

M@rti írta...

Nagyon ötletes (még akkor is, ha a Vilié) :-)
Élvezetes lehet minden perce, amikor készíted!

Fanó írta...

Köszi Márti
Hát a hajót tényleg ő ihlette,de gondolom nem leszek egyedül aki megpróbálkozik vele miután látta az övét:)
Nekem nagyon tetszik :)
Nagyon élveztem készíteni....aprólékos meló volt,de mégis feldobott:)

Jámborné Budai Mónika írta...

Gratulálok ,nagyon szép lett:))

Fanó írta...

Köszönöm szépen Mónika :)