2011. október 31., hétfő

Fél torta



Egy nagyon kedves ismerősünk keresett meg azzal a kéréssel,hogy készítsek a kisfia feledik szülinapjára egy fél tortát :)
Kaptam képet Barnus baba kedvenc játékáról,ezt kellett elkészíteni a torta tetejére.



A másik kérés az volt,hogy raffaello torta legyen, számomra ez is új volt, nem készítettem még ilyet.
A neten keresgéltem recept után,van belőlük bőven, leginkább pudingos változatban,de az most valahogy nem hozott lázba.
NoSalty oldalán találtam egy mascarponés krémet ami megtetszett, némi változtatással azt készítettem el.

Hozzávalók szerintem :
- 30 dkg fehércsoki
- 25 dkg mascarpone
- 3 dl habtejszín
- 10 dkg porcukor
- 1 ek. vanilia aroma/1 rúd vanilia kikapart belseje
- 15 dkg kókuszreszelék

A fehér csokit vízgőz felett felolvasztottam majd hozzákevertem a mascarponét(a csoki ne legyen forró)
A tejszínt felvertem a porcukorral,majd hozzáadtam a vanília magokat,a kókuszreszeléket és végül összekevertem a csokis mascarponéval.
Ezzel a mennyiséggel egy 28 cm-es formában sült piskótát töltöttem be.
A megtöltött piskótát betettem a hűtőbe,majd mikor kellőképp lehűlt nem pont középen,de úgy,hogy még a "fél torta" látszatát keltse, elvágtam.
Majd jött a burkolás,díszítés.
Sajnos most vettem csak észre,hogy a békám feje kissé megnyomódott :(
Élőben ez fel sem tűnt...figyelmetlen vagyok :(


A krémért egészen oda voltam, pedig mióta tortákat készítek elég kevés van amit meg is eszek,valahogy elteltem a sütivel  :) De ez nagyon ízlett, ettől viszont még izgultam,hogy vajon az ismerősök mit szólnak majd hozzá.
Kaptam néhány képet a kis ünnepeltről,ezeket köszönöm szépen Évinek :)



A torta végül sikert aratott :)
A hírek szerint még Évi apukája is evett belőle aki nem szereti a kókuszt :)
Barnus ugyan a tortából még nem ehetett,de a béka tetszett neki :)

2011. október 30., vasárnap

Halloween


Ez a "lopott ünnep" sok féle érzelmet vált ki az emberekből.
Van aki utálja,mert megint egy koppintás külföldről, van aki nem foglalkozik vele és van aki szereti,sőt elég sok helyen bulikat is tartanak.
Én különösebben nem foglalkozom vele,a faluban nem tartom valószínűnek, hogy valaha szokás lesz, hogy a gyerekek mindenféle rémségnek vagy épp cukiságnak öltözve menjenek háztól házig és kérjenek cukorkát vagy csokit.
Ramónámék viszont a suliban beszélnek róla, gyerek révén ez nekik jó móka....
Pénteken volt "halloween" a suliba, mivel legközelebb majd csak 7.én mennek suliba, itt az őszi szünet.
Nem volt különösebb ünneplés vagy ilyesmi, de azért én megleptem egy kis finomsággal őket :)
Ha a netes jó baráthoz fordulok (google) kismillió ötletet ad a cupcake-hez.
Három onnan van,nem is keresgéltem tovább, a pókos saját ötlet akart lenni,de már ebben sem vagyok biztos, mert annyi ilyen oldalt olvasok és annyi képet nézegettem már végig,hogy az is lehet,hogy valakinél már láttam ilyet vagy hasonlót.
Kezdetnek sütöttem egy dupla adag kókuszos muffint,ami végül még több is lett

Hozzávalók a dupla adaghoz : (amiből végül 24 helyett 30 lett pedig szép méretesek voltak)
- 25 dkg olvasztott Rama
- 4 tojás
- 2 dl tej
- 40 dkg cukor
- 1 rúd vanilia kikapart magjai
- 60 dkg liszt
- 2 cs. sütőpor
- 6-8 dkg kókuszreszelék

Először a nedves majd a száraz alapanyagokat egy egy tálban össze keverem.
Majd ezeket is összekeverem.
Ez egy alap recept, ha a kókuszt elhagyom bármivel ízesíthetem.
A formákat kibéleltem az alkalomnak megfelelő papírkapszlival és mindegyikbe tettem egy kanál tésztát,majd egy kocka étcsokit és megint egy kanál tésztát. Úgy, hogy körülbelül kétharmadig legyen.
180 fokos sütőben szép aranyszínűre sütöm őket.
Szánom-bánom,de még soha nem néztem az órát,mennyi idő kell egy adagnak :(
Még forrón megkentem a tetejüket házi baracklekvárral (nem kajszi), hogy később ragadjon rá a díszítés.
Azt hiszem innentől különösebb magyarázatra nem szorul a dolog :)
A képek,mint általában ....nem túl jók,pláne,hogy éjjel fényképeztem, mikor készen lettem velük,de azért a lényeg látszik és fotózás terén amúgy sem kell tőlem sokkal többet várni :)

A tök :)
A mini vámpír :)
A múmia :)
és végül a pókos :)
Szerintem nagyon egyszerű meglepetés és a gyerekek nagyon örültek neki.
Cupcake-et pedig ezer félképpen lehet díszíteni,minden alkalomra találni megfelelő mintát.

2011. október 27., csütörtök

Az ötödik

Tudom állati nagy közhely,de mintha csak ma szenvedtem volna vele annyit,hogy Nikolasz megszülessen :)
Máris az ötödik szülinap első felvonását ünnepeltük.
Bár hivatalosan csak november 3.án van a szülinapja, már most ünnepeltünk, mert akkor nem lesz ovi.
Niko nem tudta,hogy menni fogunk, titokban szerveztük meg az óvónénivel az egészet.
Na de egy kicsit előre szaladtam.
Nem is olyan régen felkerült a facebookra valaki által egy kép "A tortadíszítések alapjai" oldalára.
Ahogy megláttam tudtam,hogy valami ehhez nagyon hasonlót fogok készíteni. Azért nem mondom,hogy ilyet,mert nagyon profi munkáról van szó,ettől azért még távol állok.
De inkább meg is mutatom miről van szó
                                                   (kép forrása: internet)
Szerintem nagyon szép torta és a fénykép is sokkal jobb,mint amit én bármikor is csináltam :)
Szóval ez volt az alap ötlet és innen már indulhat tovább a story.
A mai napban egyeztünk meg Kuncsival,hogy "buli" lesz annak ellenére,hogy ma látogatott el az oviba a "hangoló" is.
Megvártuk az előadás végét és addigra időzítettük az érkezést.
Még elég összeszedett volt a társaság így fél perc alatt ráncba szedték őket és akkor bementem.
Niko észre se vett hirtelen,mert beszélgetett csak amikor valaki szólt,hogy "Niko itt van anyukád" és akkor mögöttem jött Ati is a tortával.
Teljesen ledöbbentek,Niko a leginkább és olyan zavarban volt,hogy hirtelen oda se jött a tortához csak nézte :)


Aztán persze jött és olyan boldog volt,hogy könnyek szöktek a szemembe,de ha jól láttam még Kuncsiéba is.
Nem is tudom ezen a képen ki a boldogabb :) Annyira aranyosak
Aztán persze a többieket sem kínoztuk tovább,őket is odahívtuk

Körbe állták és igyekezték tényleg csak nézni,de itt ott muszáj volt megérinteni :)
Egy egy ujjacska mindig a tortán kalandozott és egyszerre kiabálta mind,hogy ő milyen tortát kér majd a szülinapjára .
Niko helyet kapott a tortás asztalnál,ő egyedül,mint ünnepelt
Gyertyát gyújtottak neki és lehetett öt kívánsága,mert öt éves lett.
Öt verset vagy dalocskát választhatott amit a többiek elénekeltek vagy szavaltak neki.
Illetve kapott az egy kis ajándékot is. Szerintem annyira aranyos dolog,hogy így készülnek a gyerekek szülinapjára,bár tudom,hogy az idei ajándékok elkészülésében két anyuka is részt vállalt.
Erről csak videó van.
Majd VÉÉÉÉGRE felkiáltások közepette megvágtuk a tortát annak ellenére,hogy Kuncsi próbálta meggyőzni őket,hogy olyan szép,hogy meg sem szabad enni,de a tökmagok nem igen osztották ezt a nézetet :)
Az addig egyfolytában nyüzsgő csipogó kis emberek mind elhallgattak és nagy egyetértésben falták a tortát.... kell ennél nagyobb bizonyíték,hogy finom lett? :)
Most pedig néhány részlet a tortáról :)
Elég sok időbe telt,mert csak akkor tudtam készíteni mikor Niko nem látta,közben pedig volt még egy tortám.

Bob mester nagyon gagyi lett.
Eredetileg készült egy rendes piros-sárga kockás inggel is,de amikor végeztem vele pofára esett és palacsinta képe lett. Mérgemben összenyomtam és utána már csak ezt sikerült kihozni magamból :(
A gyerekeknek így is nagyon tetszett úgyhogy már nem mérgelődök miatta :)
A tortán ott volt Márkus


..... Guri


..... Muki


...... Trixi


A neveket Niko sorolta :)
A torta picikének nem igen mondható mivel a súlya pontosan 9 kg 50 deka volt :) Hálisten sikerült akkorát készíteni,hogy a nagy csoport után még a kis csoport minden apró-talpújának is jutott egy egy szelet. Nem tudom mennyi ebéd fogyott ezek után ma az oviban,de szerintem nem túl sok :)
Végül pedig nagy nagy köszönet jár az óvónéniknek és dadusoknak,hogy lehetővé tették az ünneplést és,hogy ennyire aranyosan és szívhez szólóan ünneplik a gyerekek szülinapját.

2011. október 15., szombat

Az elkészült remekmű

Barbi, Eszter lánya ma elküldte nekem a kész tortáról készült képeket.
Nagyon kishitű magával szemben,pedig nincs rá oka,főleg,hogy mindenki kezdi valahol-valahogy.
Íme néhány kép a tortáról,az ünnepeltről és az alkotóról :)
Boldog szülinapot Balázs és köszönöm Eszter a képeket



Bevállaltam!

M@rti az Ízek....torták....és más állatfajták blog szerzője játékot hirdetett.
Nagyon "fájó" pontra tapintott,de az ötlet nagyon tetszik így én is "bevállalom".
A játék lényege,hogy felmerjük-e vállalni a rosszul sikerült tortáinkat,süteményeinket .
Bevallom őszintén gondolkodtam rajta én is,de egyrészt azért az én tortáim legtöbbje még amúgy sem profi(de volt ennél lejjebb azt garantálom :)) másrészt most szembesülhet a sok kedves barát aki vérprofinak tartja a munkáimat,hogy bizony én is hibáztam....de még mennyit.
Kigyűjtöttem pár alkotást és elhelyeztem a gépen egy külön mappában. A mappa neve "förmedvény" :)
Találó,mert volt olyan amin sokat gondolkodtam,hogy tényleg ennyire bevállalós legyek-e.
De muszáj színt vallani,mert tulajdonképpen ezek is tőlem kerültek ki,bár az mindenképpen pozitívum,hogy ezek mind a családban maradtak,szűk családban.
A másik pedig amit a kinézetük alapján elhinni ugyan nagyon nehéz az az ,hogy akármilyen förmedvények az ízük finom volt.
Akkor néhány igazán ütős baki ,kapaszkodjatok.....

Fantörpikus nem?

A fényképezés sem erősségem,de ezt a torta nem attól nézett ki ilyen borzasztóan :)


A tegnapi mintánál említettem,hogy egyszer csúnyán megjártam vele,hát itt van a delikvens
Ez is az első tortáim közt készült és katasztrófa,azt hiszem egyáltalán nem kell részleteznem....

Na ez az egyik amin sokat gondolkodtam,hogy tényleg merjem-e kitenni,de legrosszabb esetben röhögőgörcsöt kaptok tőle :D
Ez a torta még azelőtt készült,hogy neki álltam volna burkolt tortákat készíteni. Bár ennek az infonak elég mentegetőzős szaga van,de nem az volt a cél :)
 Na és akkor az utolsó tömörgyönyör

Ennyi...
M@rti biztos,hogy nem "égett be iszonyatosan",mert nem ő volt az egyetlen aki bemerte vállalni.
Már több blogon is láttam,hogy vannak bevállalós bloggerek :)
Most beálltam a sorba és remélem senkit sem rémítettem halálra :)

2011. október 14., péntek

Eszternek

Egy kedves ismerős keresett meg azzal,hogy adjak neki ötletet egy torta elkészítéséhez.
Eszter a fiának készíti a tortát és az autója mintáját szeretné visszahozni a díszítésben.
Az autó formatorta készítését nem vállalja be és biztos gonosz vagyok,hogy nem biztatom erre,de nagyon nem szeretném ha elvenné mindjárt a kedvét a torta készítéstől,mert bizony ez a forma sok tortás mumusa.
Nekem sem sikerült valami hű de szuperül, megnézhetitek itt!.
Na persze ez nem azt jelenti,hogy Eszternek sem sikerülne ő mégis inkább úgy döntött egy kerek torta lesz.
Elég kapkodós a hétvégém mert épp új sövényt ültetünk így kutyafuttában tudtam neki ezt a mintát elkészíteni és ezzel mindjárt indulhatnék a "bevállalom"-on,annál is inkább,hogy ez a díszítés pont jó nagy.... slamasztikában hagyott egyszer,de az majd egy következő bejegyzés lesz.
Szóval akkor itt a minta és a kiegészítés mit NE úgy csináljon az ember gyereke- jelen esetben Eszter- mint én :)

Eszter fekete-fehérrel fog dolgozni,de nekem a kék most bevolt gyúrva így azt kaptam elő.
Kinyújtom mindkét színt és megpróbálok ugyanolyan vastagságú csíkokat vágni belőle....

Ehhez lehet kapni egy nagyon spéci kis szerszámot. A nevében nem vagyok egészen biztos,talán fondant szalag vágó,de pont úgy néz ki,mintha sok pizzavágó lenne egymáshoz fogva,továbbá állíthatjuk a pengék közti távolságot attól függően,hogy milyen széles csíkokat szeretnénk:
(kép az internetről)
Ennek hiányában én kiszoktam szépen méregetni......na de nem most ebben a kapkodásban,szóval itt az első amit NE úgy csinálj mint Fanó :)
Aztán ha kimértem szépen sorba raktam a fehéret
Minden második csík elejét felhajtottam, a többit ecsettel bevizeztem és oda helyeztem az első kék csíkot
Majd visszahajtottam a fehéreket(jól illesszük össze én most ezt is elkapkodtam meg is lesz érte később a "büntetés"!)
A következő sorban azokat a fehéreket hajtottam fel amik az előbb simán maradtak
Majd jött a következő kék
Így haladok szépen sorban,amíg el nem fogy valamelyik szín és végül levágom a felesleget

Tökéletesen látszik milyen hanyag munka ez,itt máris visszaüt hogyha  a csíkok nem egyformára lettek kiszabva!!!
Ezek után nyújthatjuk a mintát,de így is felhelyezhetjük a tortára.
Én rányújtottam és most jöhet a következő kép ahol tisztán látszik a kapkodás :)
Ha nem illesztjük szépen össze a csíkokat ilyen szép kis lukacskák jelennek meg a nyújtás során!

Tudom,hogy hanyag munka és egy blogra az ember igazán olyat kéne feltegyen ami tökéletesen néz ki,de talán így is lesz aki hasznát veszi a képeknek,mert szerintem egy nagyon dekoratív mintáról van szó.
Továbbá mindjárt szemléltettem a hibákat is :)
Remélem Esztertől kapok majd képet a kész remekműről és akkor megtudom mutatni...

2011. október 13., csütörtök

SAD 1 összesítő Kiskuktánál!

Véget ért az első SAD(Süss-Alkoss-Díszíts) verseny amit Kiksukta álmodott meg a tortásoknak.
Sok pályamunka készült és egytől egyig mind megérdemli a gratulációt.
A lényeg az volt,hogy ne használjunk különleges cukrász felszereléseket vagy olyan dolgokat amiket egy hétköznapi háziasszony esetleg nem vagy csak nehézkesen tud beszerezni.
A sok ötlet közt természetesen nekem is van kedvencem, például a paprikával színezett fondant-al burkolt torta, mert eleve természetesen "festékanyagot" használt a készítő.
Az összefoglalót megnézhetitek Kiskuktánál!
Remélem hamarosan jön a folytatás :)

2011. október 9., vasárnap

A legjobb barátnőmnek.....


....és a párjának készült ez a torta.
Külön eljegyzési bulit szerveztek a barátaiknak és mi is meghívást kaptunk.
Nagyon készültünk erre a bulira,szerettem volna meglepni Timit és Tamást.
Valahol biztosan számítottak rá,hogy tortát fogok Nekik készíteni ezért egy kis cselhez folyamodtam :)
De kezdem a storyt az elején...
Amikor megkaptuk a meghívót már biztos volt mi lesz az ajándék.
Kitaláltam,hogy van egy esküvői torta megrendelésem és megkértem Timit,hogy segítsen választani,mert a külsőt rám bízták :)
Több stílust is bevetettem Timinél,de egyik sem volt az igazi,egy sem tetszett neki igazán,így gondoltam lesz ami lesz,attól ha nem tetszik még megesszük majd.
Aztán jött a következő lépés,megoldani,hogy a vacsora utánig ne lássák meg a tortát,de hát a kocsiban még sem pihenhet órákig még ha nincs is kinn olyan meleg már.
A megoldás Timi anyukájáékban rejlett mivel ők is ott laknak ahol Timiék,egy pár utcával előrébb.
Aztán amikor legutoljára jártam Timinél a buli előtt kilestem a telefonjából a számukat és pénteken délután felhívtam őket,hogy ha lehet akkor tér foglalnék a hűtőjükben egy pár órára.
Zsuzsa néniék nagyon kedvesek voltak,azonnal igent mondtak és mikor megérkeztünk a tortával már üres volt egy polc a hűtőben.Gyorsan beszuszakoltuk és mentünk a bulira.
Ott aztán átadtuk az "ajándékunkat", ezt mind :
(ezt is én késíztettem nekik,bár ezt csak össze kellett öntögetni :))
Fürkésztem a tekinteteket mikor átadtuk,hogy  kitart minket sóhernek,hogy egy eljegyzésre mindössze ennyivel érkeztünk :)
A párocskám még hozzá is tette Timiéknek,hogy mi csak ilyen kis szerénységgel köszöntjük őket! De nekik ez nem számított,csak az,hogy ott vagyunk....na gondoltam majd később :)
Csodaszép ajándékokat kaptak mindenkitől,volt akitől igazán nagyon személyeset és volt aki a személyes ajándékot maga készítette el.
A vacsora közben mikor mindenki evett,kislisszoltunk a házból és elugrottunk a tortáért.
A kocsiban felhelyeztem rá a díszeket.
Egy átlagos nászpár helyett a kutyusaikat formáztam meg,ahogy Tamás Karlosza a szájában egy gyűrűvel ül Timi Dashe előtt :)
Bár Karlosz még Dashnél is bénább lett mindenkinek tetszett :)
Azért nem így neveztem a tortát a SAD!-ra,mert a gyűrűk készítésénél lüszter festéket is használtam!
Azt hiszem sikerült kellemes meglepetést okozni a jegyespárnak a torta pedig mindenkinek nagyon ízlett,vagy legalábbis mindenki megdicsérte :)
Felül epres joghurt krémmel volt töltve,alul pedig ferrero rocher volt.
Azt pedig csak érdekességnek írom ide,hogy a torta súlya tálcástól 9kg 80 deka volt(figurák nélkül) a tálca biztos nincs több 40 dekánál de talán még annyi sincs :)
A jegyespár:
Még egyszer nagyon sok boldogságot!

SAD!

Amikor Kiskukta kitalálta,hogy megszervezi ezt a játékot rögtön tudtam,hogy jelentkezni szeretnék rá, mert nagyon jó ötlet és,mert anno én is úgy kezdtem a tortázást,hogy SEMMILYEN cukrász kellékem nem volt.
Mostanra viszont már rendelkezem ilyesmikkel,szépen lassan vásárolgatom meg őket a Sőreginél hiszen itt van Pécsen.
DE hozzá kell tennem a mai napig van olyan kis "kellékem" ami helyettesíthető lenne drága profi kellékkel is,de feleslegesnek látom. A célnak tökéletesen megfelel és nem is gondolná az ember milyen kis egyszerű dologról van szó.Ehhez a tortához is felhasználtam amivel indulok a versenyen és le is fényképeztem Nektek :)
Szóval íme a torta:

Ez pedig az a kis gomb amivel a szegélyek mintáját készítettem....érdemes körülnézni méterárú boltokban,hogy milyen különleges gombokat lehet kapni.Kicsit furcsán szoktak nézni mikor mindegyikből csak kettőt kérek(egy nem elég,mert hajlamos vagyok elkeverni :)),de akkor még furábban mikor elmondom mire fogom használni :) Ez a gomb speciel a drága nagyikám varrókészletéből lett elkobozva :D


Szóval ez az első Süss Alkoss Díszíts versenyre nevezett munkám :)
Köszönöm Kiskuktának,hogy részt vehettem :D
U.i.: A minta ötlete akármilyen nevetségesen hangzik egy wc papírról van :)
Nem ragaszkodunk egy márkához így mindig más fajtát vásárolunk és legutóbb egy ilyen mintájúval tértünk haza :) Szóval az inspiráció bárhol "szembejöhet"