2011. december 13., kedd
Mézeskalács házikó
Bár torta fronton is elvagyok maradva most mégis inkább mézeskalácsot hoztam :)
Egy házikót szeretnék megmutatni. Nem olyan díszes mint az előzőek de nekem így is tetszik :)
Az ablakokba színes kemény cukrot olvasztottam,nagyon hangulatos ahogy világít.Majd próbálok róla egyik este képet készíteni.
A körülötte fekvő mézi figurák egy kutyás ismerősünk karácsonyfáját fogják díszíteni az idén,úgyhogy ők már elköltöztek a házikóból :)
A kéményt megint apró kis téglákból építettem fel :) Türelem játék.
Egy kis ráadásnak néhány Mézi figura :)
Most pedig érdekességképen a legelső házikóim :) (2008)
Aztán egy évvel később: (2009)
Ezek már szerepeltek a zárt blogon,így más a logó rajtuk.
Tavaly pedig nem készült házikó...már nem tudom miért :) De idén bőven pótoltam :)
Még bőven van idő elkészíteni és igazán nagyon hangulatos dísze lehet az ünnepi asztalnak.
Első évben ezt a sablont használtam fel,bárkinek ajánlom,mert tényleg elkészíthető belőle a házikó.
Sablon a mézeskalácsházhoz katt ide!
Szerintem viszont érdemes egy kicsit csökkenteni a méreteken,na persze méret arányosan,mert a kész házikó elég nagy lesz és így az asztal közepén sok helyet foglal. Illetve én a tetőt nagyobbra hagynám,hogy jobban túl lógjon a falakon és plusz ablakokat és vághatunk rá,hogy jobban kiszűrődjön belőle a mécses fénye. Második évben már így készültek a házak.
Idén a párom készített egy kisebb sablont a házakhoz és nagyon ügyesen el is felejtkeztem a "nagyobb tető" dologról :) De volt és lesz alkalom korrigálni.
2011. december 11., vasárnap
Életjel jelleggel
Kicsit elvagyok maradva a blogolással pedig lenne mit feltölteni, csak épp összesűrűsödtek a dolgok mostanában.
Időrendi sorrendben nem ez a torta következne,de ez az egyik legfontosabbé hát ez kerül fel most :)
Az idő eléggé sürgetett pláne,hogy úgy kellett készülni,hogy az ünnepelt ne vegyen észre belőle semmit.
Megsütöttem,betöltöttem majd a ráhagytam a gyerkőcökre a díszítést :)
Nekem nagy segítség volt,mert haladhattam a többi feladattal, ők pedig nagyon élvezték,hogy kedvükre garázdálkodhatnak az anyagokkal, apának pedig különleges és egyedi tortája lett.
Bár mondtam,hogy ha lehet olyan díszeket készítsenek rá ami jellemző apára,egy darab kártyán kívül nem igen van ilyesmi rajta(na nem mintha apa akkora nagy zsugás lenne) :) Ez is azt mutatja,hogy a gyerkőcök nem tudnak már elvonatkoztatni a ténytől,hogy itt a tél, még akkor sem ha egy szem hó nem hullik kinn.
Az utolsó utáni percben fényképeztem a tortát és már hallottuk is,hogy nyílik az ajtó.
Azt hiszem sikerült nagy meglepetést okozni és egy igazán jó kis délutánt töltöttünk együtt.
Az összes Geti egy kupacon :)
Valaki folyton bóhóckodik :)
Bár az ebédről most nem készült kép és ezt a blogot igaziból a süteményeknek és tortáknak indítottam,most mégis felteszem a receptet,mert szerintem nagyon finom étel és megállja a helyét az ünnepi asztalon is.
Tavaly és tavaly előtt is szerepelt az advent vasárnapi ebédek valamelyikén :)
A család több tagjának is ez a kedvence :)
Velencei rakott hús
Hozzávalók(eredetileg)
-8 szelet comb(disznó)
-20 dkg Lajta sajt
-5 dkg reszelt parmezán
-1 kis doboz sűrített paradicsom
-2 gerezd fokhagyma
-1 tojás
-1 mokkáskanál:rozmaring,kakukkfű és bazsalikom
-só
-őrölt bors
-liszt és zsemlemorzsa a panírozáshoz
-olaj a sütéshez
Na már most,ez a recept egy olyan könyvből származik amit 1984-ben adtak ki,mindössze 55 ft volt az ára :)
Ezért én a Lajta sajtot sima trappistával helyettesítettem.
Elkészítés:
Először elkészítem a mártást. (házi paradicsom lével készítem,de a hozzávalók leírásánál ragaszkodtam ez eredetileg megadott szöveghez.)
Szóval egy lábosba öntöttem a 5 dl paradicsomlevet.
Hozzáadtam a fűszereket(só,bors,kakukkfű,rozmaring és bazsalikom)és felforraltam,majd fedő alatt 20 percig csendesen rotyogtattam!(én tettem bele egy kevés cukrot)
Közben elkészítem a rántott húst!Kiklopfoljuk minimálisan sózzuk,panírozzuk és kisütjük az olajban!
Mikor először készítettem itt volt Ati nagy fia is és fancsali képpel igyekezett meggyőzni róla,hogy rá nem öntsem már azt a piros löttyöt a finom rántott husira :) most pedig ő az egyik akinek nagy kedvence ez az étel :)
Én egy tűzálló tálat megszórok sajttal és erre teszek a kisült húsból egy réteget,majd megint sajt(ne spóroljunk a recept szerint ki sem látszhat a husi) és jöhet rá a következő hús réteg, amire már a mártás kerül és a végén megint sajt.
180 fokra előmelegített sütőben addig sütöm amíg a sajt szép színt nem kap.
A könyv szerint rizs és fahéjas párolt alma illik hozzá.Ezekkel tálalom én is.
Érdemes kipróbálni!
Egy kép az ételről még tavaly előttről
2011. november 30., szerda
Gitár torta
Ez most az aktuális kedvencem :)
Már jó előre megbeszéltük az egyik kedves ismerőssel,hogy ezzel lepi meg a kisfiát...aki már nem is olyan kisfiú :)
Balázs imád gitározni és tetejében még megy is neki :) Úgyhogy a múltkor felhívtam a figyelmét,hogyha otthonról kirakják a zenebona miatt hozzánk jöhet gyakorolni én elhallgatom :)
Szóval az összeesküvés tárgya az ünnepelt gitárja volt amiről nagyon okos módon több képet is közzétett az egyik közösségi oldalon. Na persze nem ebből az apropóból,de most nagyon jól jött.
Aztán tegnap eljött a napja az elkészítésnek :)
Sütöttem töltöttem faragtam burkoltam és közben annyiszor mentem fel Balázs oldalára nézegetni a részleteket,hogyha ezt megtudná nézni még a végén félre értené :)
Lehet,hogy egyszerűbb lett volna kinyomtatni ?! :)
Tegnap nagy örömömre Eszter a Receptelő blog szerzője feltette a saját elkészített gitár tortáját és megosztotta az olvasókkal a tapasztalatokat így én ma nagyon nagyon igyekeztem húrokkal együtt kijutni az ajtón. De a vicc az egészben az,hogy nekem sokkal jobban tetszett a torta húrok nélkül,de nem készítettem róla úgy képet :)
A torta egyébként Raffaello ízű,nagyon remélem,hogy ízlik a családnak,ha minden igaz épp ezekben a percekben falatoznak belőle :)
Nem is mertem előbb közzé tenni nehogy lebukjunk az ünnepelt előtt.
Igyekeztem minden részletet megcsinálni,de persze találtam hiányosságokat amikor az igazi gitár mellé került a torta.....
Nagyon örülök,hogy részt vehettem a meglepiben és nagyon remélem,hogy Balázs örült az ajándékának :)
Boldog Születésnapot itt is :)
2011. november 29., kedd
Mézes mécses
Jól hangzik nem? :)
A nagy mézeskalács lázban készült belőlük jó néhány darab.
Ezeken aztán ki lehet próbálni a színeket,a díszítéseket,szabadon szárnyalhat az ember fantáziája.
Na hát az enyém pont nem szárnyalt :)
De azért nagyon örültek nekik azok akiket megleptem velük :)
Szép magyar mondat volt ez azt hiszem.
Próbáltam róluk elfogadható képet csinálni,de én meg a fotózás az két külön dolog tetejében kettő kirepült még idő előtt,szóval azokról még "szebb" kép van :)
Na és az utolsó kép......ennél előnytelenebb és rondább képet már én sem voltam képes csinálni :)
Talán meg kellene alapítanom az antiszépkép klubbot :)
Szerintem remek ajándék lehet Karácsonyra.
Egy apró kedvesség amit az ember saját maga készíthet el.
FONTOS!!!
Mindegy,hogy a terülő mázzal díszítünk vagy a fényes mázzal, az első és legfontosabb,hogy hagyjuk teljesen megszáradni és csak azután kezdjünk el díszíteni rá.

Adaventi koszorú készítése
Bár az első gyertyát már meg kellett gyújtani vasárnap, talán mégis lesz akinek még segítenek a képek.
Készítettem két majdnem egyforma koszorút az Anyukámnak és Nagymamámnak.
A hozzávaló recepteket itt találjátok!
Ez a szakasz után megfestettem mindkettőt a megálmodott színnel,becsomagoltam őket gondosan és elmentem vele a mamikámhoz.
Lehet,hogy volt már aki rájött erre,de a legjobban egy kis pizzás dobozban lehet szállítani a mézeskalács koszorút :D
Pont passzol a méret és nem sérül meg benne :)
Szóval elmentem az én drága nagyikámhoz és ott díszítettem fel őket.
Mamika végig ott ült mellettem és leste minden mozdulatomat. Annyira tetszett neki, hogy vagy ezerszer elmondta :)
Tudom ő elfogult is velem,de olyan aranyos volt :)
Ezt a mintát azért fényképeztem le így közelről,mert szerintem nagyon szééép.
Olyan mint egy gyöngysor.
Először körbementem apró pöttyökkel,majd amikor már megszáradtak közéjük nyomtam a nagyobbakat. Egyszerű és mégis nagyon mutatós.
Nagyon hiányzik alóla a zöld,ha legközelebb megyek ,viszek magammal egy fenyőágat :)

2011. november 27., vasárnap
Villám torta
Na nem az a szokásos piros kis autós.
A hét közepén beszéltük meg egy falubeli Hölggyel aki az unokájának kérte a tortát.
Nem volt egy macerás darab,de azért több időt akartam rá szánni. Nem jött össze.
A nagy mézeskalács őrület közepette azon kaptam magam,hogy már vasárnap reggel van és legkésőbb délre ígértem a tortát.
Gyorsan neki ugrottam.... Még jó,hogy gyorsan, ugyanis nem sokkal azután,hogy a krémmel bevontam a tortát hívott a megrendelő, hogy mikor is leszek kész, mert mehetne a torta...... 5-10 perc hangzott a válasz.
Lehet,sőt biztos,hogy van olyan tortás aki ennyi idő alatt valami full extrás számítógépet tudna varázsolni,de nekem csak ilyen sikerült :(
Ettől függetlenül aki kérte annak tetszett.
Pedig lehetett volna szebb is.....a fehér csoki darabkák szépen világítanak a krémben és hát ez a laptop se valami menő,tetejében egyenesen írni sem sikerült rá,sőt még a betűk mérete sem igazán egyforma.
Lehet,hogy inkább összecsapott tortának kellett volna nevezni .
Egyébként az első tojás felütésétől addig a pillanatig,hogy kiléptem vele a kapun 2 óra telt el.
Ennél is biztosan van gyorsabb alkotás,de nekem ez villám sebesség :)
2011. november 25., péntek
Mézeskalács láz
Most vasárnap már meg kell gyújtani az első gyertyát az adventi koszorún és nálunk már 3. éve,hogy mézeskalács koszorú van.
Tippekért és ötletekért mindig Mohához fordulok,az ő alkotásai csodálatosak. Nagyon nagyon messze vagyok attól a szinttől,de igyekszem minden évben szebbet készíteni.
Az viszont borzasztóan zavar,hogy egy épkézláb képet nem vagyok képes készíteni semmiről :(
Borzalmasak a képek az idei koszorúkról is :(
Amúgy sem tökéletesek amiket készítek,de élőben teljesen máshogy festenek,vagy csak én látom másnak?!
Na de szeretném szép sorban bemutatni a saját készítésű adventi koszorú gyűjteményemet évről évre :)
Ez volt a 2008-as és bár nem mézeskalács,azért megmutatom.
Aztán 2009-ben már "sült" koszorúnk volt :)
Ez volt a legelső próbálkozásaim egyike és így visszanézve már nem, olyan hű de szép,de akkor nagyon tetszett és nagyon büszke voltam magamra :)
Na és akkor 2010
Ez nem saját kép! Barátnőm készítette a saját koszorújáról amit vittem neki,de a sajátom is pont ugyanilyen volt, csak nem találom sehol a képet róla.
Most pedig az idei koszorú:
Most,hogy bemutattam az ide vezető utat,akarom mondani koszorúkat, összeszedem egy helyre a recepteket és tapasztalatokat hátha lesz valaki akinek ez nyújt majd segítséget az idei készülődésben.
A receptek az internetről (szintén Mohától és egyéb oldalakról) vannak vegyítve, az ötletek és tapasztalatok egy része Mohától származik egy részét pedig saját mézesen tapasztaltam ki.
Na de vágjunk bele.
Alapvetően kétféle tésztát használok,egyet a díszekhez(házak,koszorúk,mécsestartók,bonbonos dobozok) és egyet amit azonnal meglehet enni. Amit nem kell hetekig jobbról balra pakolni,hogy végre puha legyen és nem kell fémdobozba zárni hetekre vagy épp fél almát rejteni mellé és még sorolhatnám a puhítási praktikákat :)
Kezdjük a "dísztésztával"...van ilyen szó? Mindegy,most már van :)
Hozzávalók:
- 15 dkg méz
- 7 dkg vaj
- 2 tojás
- 15 dkg porcukor
- 4 teáskanál mézes fűszerkeverék
- 1 csapott kiskanál szódabikarbóna
- 2 evőkanál víz
- 50 dkg liszt
A mézet a vajjal összeolvasztom és félre teszem hűlni.
A tojásokat a porcukorral.a fűszerrel, a szódabikarbónával és a vízzel összekverem.
Beleöntöm a mézes-vajat és a lisztet. Összekeverem majd egy éjszakát pihentetem letakarva a hűtőben.
A tészta teljes egészében összeállítható robotgéppel, a liszt hozzáadása után is keverhetjük vele.
Másnap kivesszük a hűtőből és hagyjuk egy kicsit "felengedni" majd lisztezett deszkán jól átgyúrjuk.
Ez nagyon fontos, mert csak így tud távozni belőle a sok levegő és csak így érhetjük el,hogy a kisült kalácsok teteje szép sima legyen.
Ha jól átgyúrtuk 4-5 milliméter vékonyra kinyújtjuk és szaggatjuk.
Többen kérdezték már,hogy a koszorúkat hogyan készítem,ragasztva van?
Nem. Összesütöm. A kiszaggatott formákat egymás mellé helyezem egy kis távolságot hagyva köztük,hogy ne nyomják el egymást.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben sütjük. Nem kell neki sok 8-9 perc,de én egy kicsit tovább szoktam benn hagyni,hogy jó kemények legyenek miután kihűltek. Ez persze az azonnal puha változatnál nem érvényes,ott pont az a lényeg,hogy ne süssük túl,de az egy másik bejegyzés lesz :)
Ha nem használjuk fel az összes tésztát, egyszerűen csak takarjuk le és tegyük vissza a hűtőbe.
Napokig eláll,így én mindig dupla adagot készítek.
Ha teljesen kihűlt,jöhet a díszítés.
Tavaly épp úgy,mint a 2009 es kalácsnál lekentem egy egy formát ételfestékkel, majd kidíszítettem, aztán borzasztóan megvoltam sértődve amikor az íróka(vagy glazúr) átvette a színt.Nem tudom,hogy az első alkalomnál hogy hogy nem volt ez így,de a képen is jól látszik,hogy elszíneződött.
Aztán jobban körülnéztem a jól bevált ötlethelyemen(Moha)
Idén már az erre vonatkozó recepttel felszerelkezve vágtam neki.
Fényes máz:
Hozzávalók:
- 3-4 evőkanál meleg víz
- 1 evőkanál zselatin
- ételfesték(esetemben Wilton gél)
A meleg vizet és a zselatint elkevertem egy pindurka befőttes üvegben aminek jó nagy a szája.
Egy kis lábosba vizet öntöttem,beleállítottam az üveget és melegíteni kezdtem.
Egészen addig amíg a zselatin fel nem olvadt teljesen,majd apránként adagolni kezdtem az ételfestéket amíg el nem érte azt a színt ami tetszett. Persze ez csalóka,mert az üvegben sokkal töményebb(jó szó ez erre?) a szín,mint a mézeskalácson ezért legyen egy próba darabunk amire felvihetjük,hogy lássuk hogyan fog kinézni.
Ecset segítségével két rétegben vittem fel a mázat majd hagytam teljesen megszáradni.
Most következhet az "íróka" vagy "glazúr"
Hozzávalók:
- 1 tojásfehérje
- 20 dkg porcukor
- 1 teáskanál citromlé
A porcukor mennyisége nagyban függ a tojásunk méretétől!!!
A tojásfehérjét és a citromlevet egy tálba teszem és elkezdem keverni a robotgép habverőjével, majd fokozatosan adagolom hozzá a porcukrot(nem biztos,hogy kelleni fog az összes mennyiség,ezért nagyon fontos,hogy ne öntsük egyszerre a fehérjéhez!) egy jó sűrű masszát kell kapnunk. Én jó 3-4 percig szoktam keverni,hogy tökéletesen hófehér legyen.
Ha színes mázat szeretnénk,akkor ételfestékkel színezhetjük,de a máz sűrűségére figyeljünk. (a sima folyós színezékeket én nem javaslom,nincs túl erőteljes színük és a máz állagát is rögtön taccsra teszik) A színes mázhoz kár egy egész adag írókát megszínezni,elég csak egy két evőkanálnyit.
Anno az első mézeskalácsoknál még az erősebb nejlonzacskókat használtam díszítéshez.Megtöltöttem őket,tetejüket elkötöttem vagy begumiztam és apró lyukat vágtam az egyik sarkára. Tökéletesen megfelel a célnak!Azóta a torták miatt már vannak habzsákjaim különböző méretű fejekkel,de ez nem különösebben fontos. Viszont ha valaki mégis szeretne én mindenképpen azt ajánlom,hogy ne a hipermarketekben kapható fajtákból szerezzen be.
Nem akarok senkit reklámozni és nem akarok senkit semmiről meggyőzni,de megmutatom nekem milyen van:
(a kép forrása az internet)
Mézeskalács díszítéshez az egyes számú csövet használom
Idén egy újabb díszítési módot is kipróbáltam a koszorúnkon illetve a mécsestartókon mégpedig a "terülőmázat".
Semmi ördöngösség,mindössze egy-két evőkanál írókához egy kis tálban adunk néhány csepp vizet,hogy folyósabb legyen majd a kívánt felületre nyomjuk és szétterítjük.
Díszítés előtt ezt is hagyni kell teljesen megszáradni.
Annak ellenére,hogy még én is csak próbálkozom már az első évben is készítettem az ovi számára koszorút ahová a gyerkőceim járnak. Közben ugye Rami iskolás lett,így tavaly már oda is került belőle :)
A gyerkőcök pedig minden évben jóízűen megeszegetik annak ellenére,hogy kőkeményre sütöm :) Ők nem a gyertyagyújtással várják a Karácsonyt hanem a koszorú elfogyasztásával.
Na persze az óvónénik ezt rendre megtiltják,de hát ki az a ki képes 30 gyerekre/ csoport minden pillanatban figyelni :)
Egy koszorú amit tavaly előtt került az oviba:
A tavalyi koszorúk
Kiscsoport:
Nagycsoport:
Suli:
Ugye ha már tavaly is ezt a szuper ötletes fényes mázat használom akkor nincs ez a borzalmas kakaós színezés :)
Az idei koszorúk
ritka rossz képminőséggel :(
Kiscsoport:
Nagycsoport:
Suli:
A suliba idén egy kisebb verzió készült,hogy azért elférjenek tőle a tanárok az asztalnál :)
Azt hiszem mézeskalács adventi koszorú fronton ennyi ,de még jönnek a mécsestartók,a házak, a bon bonos dobozok, az azonnal ehető mézesek és még ki tudja mik :)
Végezetük pedig egy kép Moha blogjáról ha nem haragszik érte,hogy lássa mindenki milyen az amikor valaki a mézeskalács nagy mestere,amikor valaki PROFI így csupa nagy betűvel
Nézzetek be hozzá, mert érdemes: katt ide!
(ha valami közben még eszembe jut, igyekszem pótolni)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)